A 92. bajnoki cím
Miután Roger Federer a múlthét során már az első fordulóban kiesett Stuttgartban Tommy Haas ellen,készülhetett a követőző tornájára. Wimbledon előtti utolsó füves torna ami Federer részt vett a szokásos Halle-i verseny. Halle-ban olyannyira szeretik a svájcit,hogy még évekkel ezelőtt egy utcát is elneveztek róla. Federer a tornát megelőzően 8 alkalommal tudott itt diadalmaskodni (2003,2004,2005,2006,2008,2013,2014,2015). A tavayi évben az elődöntőig jutott ,ahol a mostani döntős ellenfelétől , a fiatal Zverevtől kapott ki.A torna során nem igazán volt olyan játékos aki meg tudta volna szorongatni Federert. Szűkség volt egy jó felkészülési tornára mindenképp a svájcitól ,mert a következő torna már Wimbledon lesz,ahol nem titkolt vágya ismét nyerni.
Idén könnyen jutott el a halle-i torna döntőéig .Ez volt karrierje során a 11. halle-i döntője. A mutatott játék során úgy látszott Federer csak takaréklángon játszott a döntőig. Ám a döntőben lemosta ellenfelét a pályáról. Az esős időjárás miatt zárt tető alatt játszották le a finálét A kedvező körülmények meg is látszódtak Roger Federer játékán: a svájci esélyt sem adott Alexander Zverevnek. A 35 éves teniszező elképesztő sebességgel kezdte a döntőt, rögtön brékkel nyitott, ráadásul semmire vette el a nagy szerváiról is ismert Zverev adogatását. Federer 6-1-re húzta be az első szettet. Árulkodó statisztika volt, hogy amíg Federer 7 nyerő mellett 3 ki nem kényszerített hibát ütött (hihetetlenül agresszív játékkal), addig Zverev 3 nyerőt és 10 hibát tudott csak felmutatni.
A második szett valamivel szorosabban alakult ,de ez sem jelentett túl nagy gondot a svájcinak. A nagy nyomást 3-2-ig lehetett elviselni, ekkor Federer helyenként egészen hihetetlen ütéseket is bemutatva újra elvette Zverev adogatását. Sikerült kiszerválnia a meccset és ezáltal karrierje során 9. alkalommal tudott nyerni Halleban .Összeségében pedig ez volt a 92. tornagyőzelme. Tehát Federer győzelemmel hangolt Wimbledonra és nagy esélyese a tornának. Harmadik kiemelt lesz a tornán, és ha minden a papírforma szerint alakul akkor a döntőben újra egy Roger Federer Rafael Nadal mérkőzést láthatunk. De ez még a jövő zenéje. Most örüljünk a mai győzelemnek .