Akit Mindenki megszeretne egyszer verni
Aligha nem Minden fiatal teniszjátékos álma ,hogy egyszer Roger Federer ellen léphessen pályára és akár nyerjen is .
Az ESPN megkérdezett hét játékost arról, milyen érzés a 37 éves svájci zseni ellen teniszezni. Íme a válaszok:
Andre Agassi - nyolcszoros Grand Slam-győztes, 3-8 a mérlege Federer ellen
"Amikor a labda elhagyta az ütőmet, a legtöbb játékos ellen tudtam, hogy az hova érkezik majd, és meg tudtam ítélni, mennyire tudok előnybe kerülni a labdameneten belül. Rogerrel szemben nem számíthattam semmiféle előnyre, bárhova ütöttem is a labdát. Gyorsabban reagált, mint bárki más, akivel valaha játszottam."
"Amikor a 2005-ös US Open döntőjét vívtam ellene, olyan gyorsan váltott sebességet, hogy olyat én még nem is láttam. Kiváltságosnak éreztem magam, hogy bár a legrosszabb helyről, de végignézhettem, ahogy teniszezik. Az igazság az, hogy ha vesszük a legjobb Andrét és a legjobb Rogert, nekem tökéletesnek kellett volna lennem ahhoz, hogy legalább egy kis problémát tudjak okozni neki. Kitettem a pályára, amiben jó voltam, ő pedig egész egyszerűen hatástalanította azt. Egy többé-kevésbé átlagos teniszezőt csinált belőlem."
Sergiy Stakhovsky - 1-1-re áll a svájci ellen úgy, hogy 2013-ban legyőzte őt Wimbledonban
"Három és fél szetten át nem is gondoltam arra, hogy nyerhetek. Csak pontról pontra haladtam, és próbáltam tartani magam. Aztán a negyedikben break-előnybe kerültem, elkezdtem agyalni, ami azért probléma, mert az ember ilyenkor ideges lesz. Belemész ütésekbe, melyekbe addig nem mentél, és lenyom téged a háló másik oldalán álló legenda. Aztán a negyedik játszma tie-breakjében 6-4 volt ide, úgy, hogy én adogattam, azonban ő elütött mellettem. 'Basszus, meccslabdád volt és te szerválhattál' - mondtam magamnak. 'Ezzel lehet, hogy eljátszottad az esélyedet. Oké, rendben van, nem fogod megnyerni, kész.' Őszintén szólva kb. ilyen volt a hozzáállásom. Aztán a következő pontban egy fonákot rontott, és megnyertem a meccset. El sem akartam hinni. Végül is, ő is csak egy emberi lény. Nem mindig, de néha az."
Jack Sock - 0-4 a mérlege Federer ellen
"Eléri, hogy kényelmetlenül érezd magad a pályán. Ha véletlen ütsz egy rövid labdát, ő azonnal lecsap rá. Feljön a hálóhoz, időd nem marad semmi, ő pedig üt egy olyan szöget, amire nem lehet válaszod. Lehet, hogy 37 éves, de olyan a lábmunkája, mintha 18 volna. Úgy játszol, ahogy nem akarsz játszani, de nem tehetsz mást, mert rád erőlteti az akaratát. Kikapsz 6:2, 6:2-re és úgy érzed magad, mint egy idióta."
"Szerintem nem értékelik eléggé, milyen hihetetlenül jól adogat. Nem emlékszem, hogy valaha is breakeltem volna. Nagyon ravasz tudok lenni a fogadójátékokban, de, hogy hova adogat majd Federer, arról fogalmam sincs. Nem szervál bitangerőset, viszont hajszálpontosan. Rettenetesen nehéz támadó ritörnt ütni ellene."
Marco Chiudinelli - gyerekkori barát, 0-2 a mérlege ellene
"Hat éves korunkban találkoztunk, és azonnal barátok lettünk. Egyetlenegyszer vertem meg, még bőven profivá válásunk előtt. Nagyon vicces meccseink voltak, rengeteg érzelemmel játszottunk, sokszor figyelmeztettek is minket. Egyszer a hatos pályán játszottunk Bernben, az emberek csak az egyes pálya lelátójáról láthattak minket. El lehet képzelni, mekkora zajt csaphattunk, ha az emberek panaszkodtak, és odaküldették a supervisort, hogy figyelmeztessen minket. Ordítoztunk meg hajigáltuk az ütőket. Ez persze sosem a másik ellen irányult. Egyszerűen csak frusztráltak voltunk a saját játékunk, a saját hibáink miatt. Úgy hagytuk el a pályát, ahogy felmentünk. Barátokként."
Philipp Kohlschreiber - 0-13-ra áll Federer ellen
"Talán a legnagyobb különbség közte és a másik három nagy között, hogy rögtön az első lehetőséget megragadja. Murray fantasztikusan fogad, de ha túléled a ritörnt, enged téged játszani. Ha Rafa fonákjára ütöd a labdát, akkor nyerhetsz egy kis időt, és van esélyed játszani. Talán Djokovic kemény pályán agresszívebb, mint a másik kettő, de Federer egészen más. Őt nem érdekli, ha vét akár 10 hibát is. Ha lerövidülsz, támad, jön a hálóhoz, és mindannyian tudjuk, ennek mi a vége."
"Nem túl jó érzés ennyiszer kikapni valakitől, de ha ki kéne választanom karrierem legjobb vereségeit, akkor azok azok a meccsek lennének, melyeken jól teniszeztem ellene. Remélem, mindketten játszunk még egy pár évig. Jó lenne legalább egyszer legyőzni őt."
Grigor Dimitrov - 0-7 a mérlege a svájci ellen
"Emlékszem az első meccsünkre, Bázelben. Úgy gondolom, jól játszottam, de soha nem tapasztaltam még azt, hogy valaki ilyen szinten ne adott volna időt és teret a számomra. Hogy valaki ilyen tisztán és magától értetődően látta volna át a játékot. Mindig előtted jár egy lépéssel, ettől olyan veszélyes. Oké, persze, ő egy ikon, de azért mi is ugyanúgy ott vagyunk kinn a pályán. Aztán jönnek a nehezebb pillanatok, és ő annyi mindenben jobb ilyenkor. Igen, vannak köztünk hasonlóságok, én mindig is nagyra értékeltem, hogy bármiben is összevetnek vele. De úgy gondolom, hogy a játéktervünk, és ahogyan játszunk, az teljesen más. Ő a legnagyobb. Remélem, játszik még egy darabig, de azért nem túl sokáig."
Frances Tiafoe - 0-3 a mérlege ellene, melyben benne van az ötszettes vereség a tavalyi US Openről
"Készen álltam. 'Gyerünk, verjük meg. Csináljunk valami őrültséget New Yorkban. Állítsuk a közönséget magunk mellé.' Jól ment a játék, remekül adogattam. Ez egy egészen hihetetlen meccs volt, valami olyan, amire örökké emlékezni fogok. Aztán amikor igazán fontos volt, emelt a színvonalon. Ebben ő nagyon jó. Ahogy abban is, hogy a kiváló lábmunkájával elvegye az időt az ellenfelektől. Hihetetlenül gyorsan lecsap a labdára, és képes őrületes szögeket ütni. Képtelenség olvasni a szerváját. Ő a legnagyobb. Nem véletlenül."