Fájó vereség

2019.10.11
Bizony fájó vereség. De lehet csak nekünk szurkolóknak.

Hiszen újra láttuk felemelkedni kedvencünket, de ugyanúgy láttuk is a mélybe zuhanni ezen a mai negyeddöntőn. 


Az ellenfél ma Sascha Zverev volt ,aki egy viszonylag könnyű mérkőzést tudhatott maga mögött Rublevvel szemben az előző fordulóban .

Federer volt kettejük párharcanak esélyese .Ám a fiatal német ellentmondást nem tűrően játszott .
Az első szettet 6:3-ra nyerte ,úgy hogy Federer nem tudott nagyobb fajta ellenállást tanúsítani .

Abban bizhattunk ez csak a szokásos Federer fajta kihagyás lesz   és a második szettre összeszedi magát . Nos Így is lett . Sikerült rögtön a szett elején elvenni Zverev adogatását. A svájci klasszis 3:0-ra is vezetett ,ám ezt az előnyt nem tudta megtartani. 

Hirtelen eljutottunk 6:6-ig , de előtte még meg kell említeni ,hogy Zverev 6:5-ös állásnál szerválhatott a meccsért ,de Federer 3 meccslabdát hárítva kiharcolta a rövidítést. Federer már sokkal jobban játszott mint az első felvonásban. Egy végletekig kiélezett csatában tudta végül megnyerni a második szettet Federer ,ahol 5(!!! ) mérkőzéslabdát hárított .
Ennyi izgalom talán még egy Grand Slam tornán sincs. 
 
Viszont az  utolsó szett sajnos már nem arról szólt amiről kellett volna . Ilyen játék után Federernek nyernie kellett volna.
Ehelyett sajnos bele bonyolódott jó néhány vitába a biróval .Az első esetben azért ,mert nem szólt a bíró az új labdák miatt,így a svájci nem tudott időben ütőt cserélni ,majd pedig a következő esetben egy elvesztett pont után kiütötte a labdát és egy ponttal büntette ezért a bíró .

 Nyilván ellenkező esetben biztosan mi is vitába szálltunk volna a bíróval. De biztosan ezek a tényezők is közre játszottak abban ,hogy elveszítette a mérkőzést .

Federer megtett mindent ,hiába nem játszott száz százalékos formában véleményem szerint Ő megtette amit a mai napon tudott. 

Kétségtelen ez a sok hiba nem fért bele. Főleg nem egy ilyen jó Zverev ellen.
De az a küzdeni akarás példátlan . Fiatal korában nem volt benne ennyi tűz és akarás talán, mint most.
Egyszerűen hihetetlen .
Szép volt Roger fel a fejjel. Jöhet a hazai verseny Bázel .