Federer jött, látott, győzött!
A svájci Roger Federer hosszú kihagyás után tért újra vissza a pályára.
Kihagyta a salakszezont ,csak úgy mint a tavalyi évben,hogy minden erejével a füves szezonra készülhessen.
Az első fordulóban a német Zverev-vel játszott és a vártnál picit nehezebb ,de nyerni tudott a svájci. Ezután jöhetett az argentin Guido Pella elleni mérkőzés. Itt már nem volt kérdés ki fog nyerni. Federer 67 perc alatt jutott be a legjobb négy közé.
Federer szombat délután nem csak a döntőért, hanem a világelsőségért is pályára lépett Stuttgartban. Ellenfele az a Nick Kyrgios volt, aki a svájcihoz hasonlóan nem túl sokat játszott mostanában, és lényegében ő is kihagyta a salakszezont. Ő azonban nem saját akaratából, hanem sérülés miatt. Houstonban indult csak el, ott sem váltotta meg a világot.
Ahogy szokták, ezúttal is szoros meccset játszottak. Federer dominálta az első játszmát, folyamatosan nyomás alatt tartotta Kyrgiost, breaklabdákig is eljutott, azonban fölényét nem tudta számszerűsíteni. A szett rövidítésben dőlt el, mely során az ausztrál rettenetesen koncentrált volt; úgy tűnt (ekkor még), hogy ezt a győzelmet ő akarja jobban. Ennek megfelelően simán besöpörte a tiebreaket, és előnybe került.
A második játszma váratlan Federer fölényt hozott. Kyrgiosból teljesen érthetetlen módon előbújt a flegma, sértődött kisgyerek, akkor amikor szettelőnyben játszhatott. Nyoma sem volt már annak a mentalitásnak, amit az első játszma végén láthattunk tőle. A svájci mindezt köszönte szépen, és anélkül, hogy különösebben extrát nyújtott volna, kétszer is elvette az ausztrál adogatását, és 6:2-vel egyenlített. Kettejük meccsein most először nem tiebreak döntött a szett sorsáról.
A harmadik játszmára visszatért, a stabil, a játékra koncentráló, a remekül adogató Kyrgios, úgy tűnt tehát, hogy a sértődött kis srác megbékélt. Szépen csendben, különösebb gond nélkül mindketten hozták a szervagémjeiket, szoros végjáték elé néztünk tehát. Ismét jöhetett a rövidítés. Rögtön az elején minibreak-előnybe került Kyrgios egy csodás tenyeres kereszttel. Federer azonban egy második szervát kihasználva, átvette az irányítást, és 3-3-nál cseréltek térfelet. A svájci remekül koncentrált a a továbbiakban, rontott ugyan egyet, de húzott néhány bravúrosat is, így végül övé lett a tiebreak, a meccs, és így a világelsőség is.
Nagyon boldog, nagyon megkönnyebbült vagyok. Úgy gondolom, kemény meccs volt, ahogyan arra számítottam is Nick ellen. Rengeteg tie-breaket játszottunk korábban, már nem tudom fejben tartani, mennyit. Közel volt, könnyedén alakulhatott volna másképpen is. Örülök, hogy hétfőtől világelső vagyok. És persze bejutottam egy újabb döntőbe, ami remek hír .
"Sokat jelentene nekem, ha megnyerném Stuttgartot" - folytatta Federer, aki pályafutása 98. tornagyőzelméért lép pályára vasárnap. "Izgatottan várom a Milos elleni meccset, megint jó formában van. Ez mindenképp jó dolog számára. Remélem, megint jó meccsem lesz, és nagyon izgatott vagyok, hogy döntőbe jutottam."
Federer vasárnap Milos Raonic ellen játszott a döntőben. A vártnál simábban tudott nyerni és ezáltal életében először tudta megnyerni a stuttgarti versenyt.
Ez volt Federer 98. tornagyőzelme.