Feszített tempó

2018.08.20

Roger Federer a korai wimbledoni búcsúja után Cincinnatiben tért vissza a pályára.  Nadal visszalépésével Federer lett az első kiemelt és a torna egyik fő esélyese.  Nem tudhattuk mire számíthatunk Federer-től hiszen ez volt az első kemény pályás tornája a szezon második felében,míg a többiek már túl voltak a torontói 1000-esen. 

Az első két fordulót viszonylag simán nyerte a svájci ikon. 

A második fordulós mérkőzések zömét a rossz időjárás miatt el kellett halasztani a következő napra.

Így a játékosoknak pár óra különbséggel kettő mérkőzést kellett játszaniuk egy nap. 

Federer Mayer ellen viszonylag gyorsan másfél óra alatt végzett. 

Alig telt el öt óra és a hétszeres Cincinnati bajnoknak újra pályára kellett lépni.

A legjobb nyolc között jó barátjával Stan Wawrinkával kellett megmérkőznie. 

Ez már egy jóval keményebb mérkőzés volt. Wawrinka kezd újra formába lendülni sérülése után . Ezt bizonyította ,hogy az első szettet Ő nyerte. Federer sok hibával játszott , olykor indokolatlan hibákat vétett. 

De nem hiába a világ egyik legjobbja. Képes volt összeszedni magát és megnyerni a mérkőzést. Közre játszhatott az is ,hogy egy átmeneti eső szünet miatt fél óra pihenőt kaptak. Pont jókor jött ez a szünet Federernek. 

Megnyerte a mérkőzést annak ellenére is ,hogy látszott rajta a fáradtság. Két ilyen magas színvonalú mérkőzést lejátszani egy nap nem kis dolog. 

Jöhetett az elődöntő ,ahol David Goffin ellen kellett bizonyítania. 

Az első szett szorosan alakult ,hiszen csak rövidítésben sikerült nyernie a svájci bajnoknak. 

A második szett nem tartott sokáig. Kettő játékot játszottak le ,azután pedig a belga feladta a mérkőzést vállsérülésre hivatkozva. 

Így Federernek nem kellett sok időt a pályán töltenie. Készülhetett a másnapi döntőre Novak Djokovic ellen. 

Hozzá kell tennem ,hogy Federer nem nyújtott túl magabiztos teljesítményt a torna során. Sok volt a hiba és mintha nem koncentrált volna eléggé. 


Legutóbb 2016-ban az Ausztrál Openen találkoztak az elődöntőben ,ahol a szerb nyert négy szettben. 

Nagy csatára számíthattunk ,hiszen ez volt a 46.(!!!) mérkőzésük egymás ellen. 

Federer a nyolcadik Cincinnati bajnoki címéért szállt harcba ,míg Djokovic az elsőért. 

2015-ben találkoztak már a döntőben ,de akkor nagyon simán nyert Federer. 

 A hétszeres győztes Federer mindvégig alárendelt szerepet játszott a döntőben, 39 rontott ütést mutatott be, és sorozatban száz hozott szervagém után először vesztette el az adogatását.  

Nagyon sok volt a hiba Federer-től... A második szettben volt esélye arra ,hogy meccsben tartsa még magát ,de nem tudott élni a lehetőséggel. 

Djokovic nyerni tudott ,Federer pedig elszalasztott egy hatalmas lehetőséget. 

Djokovic történelmet írt azzal, hogy elsőként nyert mind a kilenc ATP 1000-es tornán legalább egyszer.

Nos reméljük az Augusztus 27-én kezdődő US Openen Federer sokkal jobb formában lesz és küzdeni fog a 21. Grand Slam címéért.