Érthetetlen...

2018.09.04

Miután Roger Federer viszonylag simán tovább jutott a Nick Kyrgios elleni mérkőzsen, jöhetett egy újabb ausztrál ellenfél.

John Millman ellen még 2015-ben Brisbane-ben játszott, ahol az első szett elvesztése után Federer három szettben tudott nyerni.

Mindenképpen könnyű mérkőzésre lehetett számítani ám nem így lett.

Az első szett során Federer rögtön az első fogadjátéknál előnyhöz tudott jutni és ezt kihaszálva söpörte be az első szettet.

A második felvonás nem alakult a legjobban Federer szempontjából.

Csaknem 15 perc kellett Federenek ahhoz, hog hozni tudja adogatását a második szett elején. Ezalatt a játék alatt 7 bréklabdát kellett hárítania a svájcinak. Valami miatt nem jöttek Federernek az első adogatásai ami nagyban befolyásolta a teljesítményét.

Később sikerült el ennie ellenfele adogatását és 5:4-es állásnál szerválhatott a 2:0-ás vezetésért.

De nem sikerült. Millman fejben jobban tudott koncentrálni és kétszer is el tudta venni ellenfele adogatásá ezzel behúzva a második szettet.

Tehát közel másfél óra játék után kezdődhetett minden elölről....

A harmadik szettre egyre többször jöttek be az első adogatások.

Fej-fej mellett haladtak, Millman egyre jobban hitt abban, hogy van keresnivalója a mérkőzésen.

6-6 után jöhetett a tiebreak.

Federer nem tudott elég magabiztosan játszani és elbukta a rövidítést.

Így már csak öt szettben nyerhetett a svájci...

Hatalmasat fordult a játék képe az első szett óta.

A negyedik szettben 3:2-nél jött a lehetőség, Federernek sikerült el vennie Millman adogatását.

Szerválhatott az 5:2-es vezetéshez, de jöttek a hibák...

Egyszerűen nem tudta beütni a fontos pontokat. Hiányzott a játékából a magabiztosság, és leginkább az első szervák beütése.

Mérhetetlenül sok hibával játszott a svájci.

Addig addig hibázgatott amíg ismét eljutottak a tiebreakig.

Federer nem bírta idegekkel és kiesett...

Nem volt önmaga, küzdött, de nem volt elég...

Valami nagyon nem volt kerek a mai mérkőzésen. Az hogy Roger Federer több mint 70 ki nem kényszerített hibát üssön nem fér bele....

Kíváncsian várjuk mit fog nyilatkozni a svájci...