Öt szettes mérkőzés
Elrajtolt az év utolsó Grand Slam tornája . A mezőnyből nagyon sokan sérülés miatt kénytelenek voltak kihagyni az amerikai tornát. Többek között Andy Murray is aki a sorolást követően jelentette be ,hogy nem fog pályára lépni csípősérülése miatt . Az eső miatt egyébként nagyon kevés mérkőzést fejeztek be kedden, emiatt szerdán kissé kaotikus nap vár a mezőnyre.
A nap mérkőzésének is mondhatjuk Roger Federer és a fiatal amerikai Frances Tiafoe összecsapását. A svájci számára fontos volt ,hogy jól kezdjen első mérkőzésén ,hiszen ismét pár hetet pihenéssel kellett töltenie hát sérülése miatt . Roger Federer legutóbb 2003-ban, José Acasuso ellen veszített szettet szettet a US Open első körében, és 2000-et írtunk akkor, amikor ötszettes meccsre kényszerült a nyitókörben Peter Wessels ellen. Az Arthur Ashe Stadionban lejátszott esti mérkőzésen most - némileg váratlanul - mindkettő megtörtént egy olyan játékos ellen, aki majdnem feleannyi idős, az éjszaka nagy részében mégis méltó ellenfele volt.
A mérkőzés meglehetősen érdekes forgatókönyv szerint zajlott, Tiafoe már a szett elején elvette Federer adogatását, és az első játszma során ezt az előnyt sikerült is megtartania. A második és harmadik szettben Federer átvette az irányítást, úgy tűnt kézben tartja a mérkőzést. És akkor hirtelen megint fordult a kocka, Tiafoe egy sima, 24 perces szettel döntő szettre kényszerítette a svájcit. Az ötödik szett igazi drámai csatát hozott. Federer adogathatott a meccsért, és mérkőzéslabdáig is eljutott, végül mégis elveszítette a szerváját. Bár a svájci nem igazán nyújtotta a legjobbját az este, elég jól játszott azokban a pillanatokban, amikor erre igazán szüksége volt, egy játékkal később fogadóként befejezte a mérkőzést, így 4:6, 6:2, 6:1,1:6, 6:4 arányban megnyerte a végletekig kiélezett összecsapást.A következő fordulóban a Kavcic-Youzhny mérkőzés győztesével fog játszani. Remélehtőleg a következő fordulóban már könnyebb dolga lesz a svájcinak.