Wimbledon egyeduralkodója

2017.08.30

Nem tudom volt e bárki aki a tavalyi év után arra gondolt ,hogy Roger Federer a 2017 júliusában kettő Grand Slam győzelemnél fog tartani. Az év első fele után miután megnyerte pályafutása után ötödszörre az Ausztrál Opent valamint Miamit és Indian Wellst ,Federer újabb pihenőre készült. Kihagyta a salakos szezont ,hogy teljes erőbedobással a füves szezonra készüljön ami számára a legkedvesebb. A visszatérés ugyan nem sikerült a legjobban hiszen Stuttgartban már az első mérkőzésen kikapott,viszont Halle-ban nyerni tudott. Így tehát többekközött Ő volt a 2017-es wimbledoni torna egyik főesélyese.

Első mérkőzése során nem kellett sokat játszania,hiszen az ukrán Dolgopolov a második szett elején sérülés miatt kénytelen volt feladni a mérkőzést.

Ezután következhetett a szerb Lajovic. Nem okozott nagy problémát Federer számára ez a mérkőzés,1 óra 32 perc alatt három szettben jutott tovább. A negyeddöntőben már egy nehezebb ellenfelet kapott Mischa Zverev személyében. Közel két órás csatában ugyancsak három szettben bizonyult jobban a svájci.

Federer az egész torna során magabiztosan játszott. Dimitrov,Raonic és Berdych sem tudta megállítani abban Federert ,hogy bejusson karrierje 11. wimbledoni döntőébe. Nagyban megnőttek az esélyei a győzelemre amikor ugyanazon a napon kiesett Djokovic és Murray is. Mindketten sérüléssel bajlodtak ,így a nagy négyesből már csak Roger Federer volt versenyben.

A döntőben a horvát Marin Cilic ellen kellett játszania. Cilic jó formában volt ,többekközött azt a Müllert búcsúztatta akinek sikerült Rafael Nadalt öt szettben kiejtenie.

Cilicnek ez volt a második Grand Slam döntője. Sokan gondolták azt ,hogy majd képes lesz meglepni a svájci klasszist,hiszen neki nincs veszíteni valója.Szoros mérkőzésnek ígérkezett és úgy nézett ki Cilic képes lesz meglepni Federert. Az első pár adogatójáték rendkívül szorosan alakult. De a horváton nagyon látszott az ,hogy izgul. A svájci igazából szett közepére melegedett be, ekkor egy hatalmas sorozattal - 13 pontból 11-et megnyert - elvette Cilic szerváját, és miután az adogatásait is egyre nehezebben olvasta a horvát, 37 percnyi játék után előnybe került.Federernél kevés játékost nyugtat meg jobban az előny, ez érződött is a svájci teniszén, és a második szettre már nyoma sem volt rajta a meccs eleji idegességnek. Villámgyorsan 3-0-s előnyre tett szert, ami után Marin Cilic ápolást kért.

Látszodott ,hogy valami nem stimmel ,de nem lehetett tudni milyen sérüléssel bajlodott Cilic.

Federer játéka nagyon magabiztos volt és érződött rajta mindennél jobban szeretné ezt a győzelmet. A második szett végül 6:1 arányban lett a svájcié. Nem volt kérdés ,hogy ezek után ki fog nyerni Wimbledonban. Cilic a harmadik szettre viszonylag összeszedte magát és 6:4-re tudta csak behúzni a svájci.

Mondanom sem kell Roger Federer újabb rekordokat állított be ezen a tornán:

-Megütötte karrierje 10000. ászát

-Lejátszotta 100. wimbledoni mérkőzését

-19-szeres Grand Slam bajnok lett

-Megszerezte 8. wimbledoni címét

-Szettveszteség nélkül nyert meg egy Grand Slam tornát

Kétségtelen idén nincs nála jobb. Ismét bebizonyította ,hogy a kor nem számít. Ha így folytatja az évvégén még akár világelső is lehet.

Én még mindig nem fogtam fel ami ma történt. Pedig nagyon simán nyert 1 óra 43 perc alatt.